Ferdiautó
2018-05-29
Őssejtterápia shop
2018-03-01

eredményes honlap
Slide background
Slide background

Így készült a honlap, amely méltó Zemplén szépségéhez

 
Néhány képernyőfotó, kattints a képekre!

A munka részletei

Az első konzultációkon arról beszélgettünk, mit érdemes átvenni a korábbi honlapról, illetve a korábbi témákat mivel lehet kiegészíteni. Javaslatot tettünk a honlap témaköreire. Megmutattunk egy olyan formatervet, amelyen már az új struktúra volt látható. Annak elfogadása után továbbléptünk a tartalommal, első körben a zempléni látnivalók ajánlatait dolgoztuk fel. A szükséges információkat a webről önállóan szedtük össze, felhasználva a megtalálható információkat, azokból új oldalakat építettünk fel.

Majd a megadott szálláshelyek ajánlatait helyeztük el, elsősorban olyan panziók, hotelek kerültek a honlapra, amelyek kötődnek az egyesülethez. Minden szálláshely aloldalán elhelyeztünk egy üzenetküldő formot, amelyen keresztül az adott szálláshelyhez lehet üzenetet vagy foglalást továbbítani. Eközben hetente konzultáltunk a Megbízókkal, tájékoztatva őket a haladásról, illetve új ötleteket beszéltünk meg.

Az eredmény

  • Gyorsan felépülő szép honlap
  • A reszponzív megjelenéssel a mobilos közönség is elérhető
  • A honlap bizalmat és imázst épít, s ez jól érezhető
  • Pozitív visszajelzések érkeznek

A munka technikai részéről röviden

A honlap Wordpress alapokon működik. A tartalmat az alapoktól újraépítettük, figyelemfelhívó üzenetekkel és újraírt tartalmi részekkel. Csatoltunk egy optimalizáló plugint, amivel a jövőbéli tartalmakat is felhasználói szinten lehetséges keresőbarát formába hozni. Az oldalakon leginkább új képekkel illusztráltunk, amelyeket profi fotósok készítettek. A kezdőoldali videót az Ozone TV bocsátotta rendelkezésre.
  • Kiváló produkció született! Gyors, gördülékeny együttműködés volt, és a rugalmasság, amivel hozzáálltatok a kívánságainkhoz, nagyon megkönnyítette az együttműködést. Megoldottátok minden kacifántos kérésünket, valamint olyan javaslatokat adtatok, amivel élve még jobb eredmény született, mint amire számítottunk.
    Major Éva
    Aba Turisztikai Egyesület

Remek volt együtt dolgozni! Mi is köszönjük a bizalmat.

Ezt a honlapot jól bekentük honlapragasztóval, de...

Vajon Te mit tehetnél, hogy magasan kiemelkedj a tömegből?

Vajon, a Te vállalkozásodat hogyan segíthetné a Honlapragasztó?

Olvasd el esettanulmányunkat, amely bemutatja, hogyan lendült meg két vállalkozás szekere a Honlapragasztó szemléletének köszönhetően!

Részletes információk arról, hogyan érdemes felépíteni a stratégiát, ami megerősít az interneten és meglendíti vállalkozásod eredményeit.

Olvasd el, meríts belőle és csináld utánuk!
honlap stratégia

30% növekedés egyetlen év alatt

Egyik partnerünk egy év alatt 30%-kal növelte értékesítését, miután bevezettük a Honlapragasztó szemléletét egy új honlappal és a köré épített stratégiával. Olvasd el, mit tettünk ennek érdekében, hogyan érhette ezt el. Te már felkészülten kezdhetsz hozzá.

"Rengeteg hasznos dolgot kaptam és tanultam a közös munka alkalmával. Őszintén ajánlom ezt az együttműködést annak, aki ki mer lépni a sorból, és többre vágyik mint a konkurenciája…"
Kanizsár Krisztián, G-TA Kft.
honlap marketing

10 milliós forgalom hónapok alatt

Hogyan segítette hozzá a honlap és az alkalmazott szemlélet az induló vállalkozást ahhoz, hogy havi 10 milliós bevételre tegyen szert, mindössze pár hónap alatt? Olvasd el, hogyan sikerült, alkalmazd Te is, és lendítsd meg céged üzletvitelét ehhez hasonlóan!

"Hetek alatt sikerült jó üzleteket szerezni. Remek konstrukciót ajánlottak induló vállalkozásunk számára. A weboldal még ki sem volt fizetve, amikor már teljes erővel működött. Azóta is rendszeresen konzultálunk." - Mulik Sándor, Open Doors Kft.

A két esettanulmány hozzáférésének hivatkozását elküldjük e-mailben.
Érdemes elolvasni, mert megismerheted az elvégzett munka részleteit, és jócskán meríthetsz belőle. Nagyszerű útmutatóként szolgál ahhoz, hogyan alakítsd ki nézőpontodat és növeld vállalkozásod bevételét, megerősödve az interneten. A versenytársak nem is fogják érteni, mi történik...
Kérd el most!
 


*Elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat!
*Hozzájárulok, hogy a Honlapragasztó e-mailt küldjön!