Slide background

A versenytársak fölé felemeljük vállalkozásodat, és megtanítjuk, hogyan tartsd meg ezt a mérföldnyi előnyt. Eredmény? A vevők észrevesznek, megjegyeznek, és a Te cégedet választják, amikor megrendelésre kerül sor.
Eredmény? Nagyobb érdeklődés, magasabb profit.


KAPCSOLAT


Honlapragasztó(.hu)
Gergely Gábor webmarketing tréner +36 305 658 658 gabor@honlapragaszto.hu


Elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat


Megbízhatósági Fődíj

2013-ban csatlakoztam az Együttműködő Vállalkozók Szervezetéhez, mert szerettem volna kilépni az irodából és erősíteni a személyes kapcsolatokat.

Nemsokára kiderült, hogy cégvezetők, barátok között vagyok, akik számítanak javaslataimra. Szívesen segítek azoknak, akik kérik, ennek köszönhetően a tagság hamarosan nekem ítélte az éves Megbízhatósági Fődíjat. Ezt a díjat azon tagok kapják, akik segítségét kiemelkedőnek ítélik a többiek.

Ennek a szervezetnek azóta is tagja vagyok, rendszeresen veszek részt találkozókon, konferenciákon, ahol mindig szívesen beszélek azokról a dolgokról, amelyeket képviselek, meghallgatom mások gondjait és ha tudok, segítek megoldani azokat.

A legjobbaktól tanulok

Büszke vagyok azokra, akiktől tanulhatok.
2012-ben kíváncsi lettem, mi zajlik a fellegvárban, ezért jelentkeztem a Marketing Commando egy éves Marketing Fitnesz képzésére, ahol Rékától sok évre elég inspirációt gyűjtöttem. Ezt szépen átadom partnereinknek.

2015-ben ellátogattam a Webkukkolóhoz, mert tisztelettel tekintettem rájuk azóta, hogy Molnár Ferit először hallottam előadni a Commando képzésén.

Köszönöm Réka, és Talabos Viki, mindig jó szívvel, szeretettel gondolok Rátok.

Előadások, tréningek

Rendszeresen előadok azokban az üzleti közösségekben, ahova csatlakozom. Miután megismernek, rengeteg kérdés érkezik, amiből jól látható, mennyire nagy figyelmet kap a cégeknél az online kommunikáció. Ilyenkor csakhamar összejön az igény és a lehetőség, én pedig örömmel tartok előadásokat a témában.

2016-ban csatlakoztam a DMA (Dienes Management Academy) közösségéhez, amely Miskolc környéki vállalkozókat fog össze és treníroz. Itt az elmúlt hónapokban többször is előadtam honlap marketing témákban.

Rendszeresen járunk kiállítani. Például a Webkukkoló éves Facebook Marketing konferenciájára. Vagy 2017 májusban az aktuális EVSZ találkozón.

Társadalmi szerepvállalás

2016-ban megismertem a 16 éves Dienes Martint és barátait, akik telve vannak tettvággyal annak érdekében, hogy a társaik, a fiatalok életszemléletét jó irányba fordítsák. Például saját programjuk van, amely arra tanítja a fiatalokat, hogy jól szervezett, eredményes munkával a külföldre költözés helyett itthon is meg lehet élni. Mivel én is teljesen egyetértek elveikkel, először is cégem támogatta az általuk életre hívott 'Dolgozz Itthon!' programot.

Amikor Martin 16 évesen megírta könyvét, ami szintén a fiatalokhoz szól arról, hogyan lehet megalapozni egy sikeres életpályát, természetesnek tartottam, hogy törekvését támogatni kell.

Ezzel teljes mellszélességgel beálltunk az ügy mögé, ami a magyar fiatalokat drogmentes, sikerorientált életpályamodellre tanítja.